Első. Bátor Gagybátor

A „Hiányzó láncszemek” c. találkozássorozat

időpontja: 2019. augusztus 30. (péntek) 18:00 – augusztus 31. (szombat) 16:30

helyszíne: Vendéghy-kúria, 3816 Gagyvendégi, Báthory u. 7.

A Csereháton napjainkban zajló társadalmi és gazdasági folyamatokért felelősséget érző, a fejlődést támogató, az iránt érdeklődő szereplők részvételével Alapítványunk 8 alkalmas találkozássorozatot szervez, amire Önt is szeretettel hívjuk. A találkozásokon a térségi fejlődés lehetőségeiről, a megváltoztatható és a megváltoztathatatlan tényezőkről, az eddigi sikeres és az elbukott közösségi próbálkozásokról – és saját hálózatunk bővítéséről, a hiányzó láncszemek pótlásáról lesz szó.

augusztus 30. (péntek)

18:00 – 22:00  A beszélgetéssorozat indítása. Az élet Csereháton – amit erről az itt élők és a messziről érkezők gondolnak. (19 órától vacsorával egybekötve folytatódik a beszélgetés.)

augusztus 31. (szombat)

reggel:             reggeli után közös szilvamagozás – a kertben felállított üstben szilvalekvárt főzünk (ha addigra megérik a szilva)

séta Gagyapátiba (3 km, 40 perc)

10:00 – 12:00 Gagyapáti templomában a több, mint 20 éve itt szolgáló Bódi Noémi lelkésznő fogadja a csoportot, a beszélgetés itt folytatódik – „Mire elég 20 év?”

12:00               indulás vissza Gagyvendégibe (szintén gyalog)

13:00               ebéd Gagyvendégiben, utána kávészünet

14:00 – 16:00 „Ami megváltoztatható, és ami nem” – reálisan a jelenről és a jövőről, beszélgetés a szilvalekvár főzése közben

A beszélgetéseket Frigyik Márta moderálja, kb. 25-30 fő részvételére számítunk. A sorozat egy-egy alkalmán is érdemes részt venni, és a találkozók egy-egy programelemére külön-külön is el lehet jönni. A részvétel ingyenes, szállásigényét és ételallergiáját kérjük, előre jelezze!

A találkozássorozat a „Műveljük kertjeinket! - generációk együttműködése az Encsi Görögkatolikus Parókia vezetésével” c. EFOP-1.3.7-17-2017-00111 pályázat „Befogadó falu” programelemeként valósul meg.

Péntek este nagy társaság volt 

Gagyvendégiben, terített asztallal fogadták a résztvevőket: Székely Tiborné Éva, Veronika a faluból valók, itt dolgoznak a Kúriában, viszik a konyhát és minden más feladatot. 

Pacsai János, az Encsi Görögkatolikus Parókia papja, esperes, házigazdaként az asztal köré gyűjtötte vendégeit, többen a Cserehát határon túli oldaláról érkezte, többen Miskolcról, vagy éppen Budapestről. 

János elmesélte az ő történetét: családjával Sajószentpéteren megélték a sorsot, amit sokan az itt élők közül: a rendszerváltás után kis családi gazdaságuk, a dolgos életmódon alapuló stabil jólét lassan felbomlott, földjük-házuk elértéktelenedett, vagyonvesztéssel kezdték a korszakot, amiből most se jutott még ki Cserehát. Papi pályáját Nyíregyházán kezdte, a püspökség szervezőkészségének vette leginkább hasznát, míg parókiát nem kapott - amihez templomot neki kellett építeni. Sajószentpéteren megtanulta, hogy a templom csak közösséggel együtt épül, és mire mindkettővel végzett, elhelyezték Encsre. Itt templom ugyan volt szép és új, de a közösséget meg kellett újítani. Elmondta, hogy az utóbbi évtizedek legjelentősebb változása, hogy Kassa, a régi vonzásközpont az uniós tagsággal ismét elérhetővé vált, a társadalomban azonban egy radikális elcigányosodás zajlott le és tart ma is, amivel az itt élők maguk erejéből nem tudnak mit kezdeni. A maga részéről szeretné lelkileg felemelni a térséget, hogy tevékeny emberek lakjanak itt, bármi legyen is az a tevékenység.

(János! Legközelebb elmegyünk megnézni közösen a templomot!)

A csoportos megosztásban a Felvidéki tapasztalatok is előkerültek, ahol a cigánysággal való együttélés szintén nagy kihívások elé állítja az egyre türelmetlenebb lakosokat.

(Valakinek van fotója erről a jelenetről? Azén két képemen csak a mi csoportunk látszik...a nagy kör nem.)

A vacsora utáni megbeszélésen Márti segítségével körbejártuk, hogy kinek milyen most itt Csereháton, Gagyvendégiben velünk lenni.

(Márti, mik kerültek fel akkor a papírra?)

Szombat reggel szilvamagozás

És már indul is Laci bácsi szilvalekvár-kavaró gépe:

Míg mi elindulunk gyalog Gagybátorba, 20 perc gyalogút ez a 200 fős kis falu, gyönyörűen felújított, 450 fős református templomával.

Bódi Noémi lelkészasszony gyönyörűséges terített asztallal vár minket, és rétessel. Amit azonban csak később kapunk meg - először a templomba megyünk, ahol mesél a faluról, az itt eltöltött több, mint 20 év szolgálatról.

Noémi egyetlen egyszer se mondja azt, hogy "egy cigánylány" vagy "egy cigány". Történetének minden szereplőjét, a falubelieket nevén nevezve említ. Elmondja, hogy a falu nagyobbik része cigány, tulajdonképpen egyetlen cigány család, akik mind ugyanattól a Mária nevű nagymamától származtatják magukat. Ezért aztán minden elsőszülött lány a Mária nevet kapja. Itt tízet szülnek a nők, és már nagyon korán anyává válnak. Többen eljárnak közülük dolgozni messzire is, a kőművesek Pestre is, hétvégéken járnak csak haza. A faluban nincs iskola, se óvoda, a szomszéd falvakba járnak be a gyerekek - kivéve télen, amikor járhatatlanul befújja a hó az utakat.
Noémi érzékeli, hogy a gyerekek szellemi képessége csökkent az elmúlt évtizedekben, ami talán az egymás közti házasságoknak is betudható. A gyerekek ma 5. osztályosan azokat a nagyon egyszerű feladatokat végzik, amiket azelőtt ovisokkal csináltatott.

Noémi büszkén mutatja a felújított templomot, frissen festett falak, felújított padok. Az orgona nem üzemel, mert a billentyűkön bőr szelepek vannak, amiket megettek az egerek, drága lenn felújítani. A templom 450 fős, de alig járnak nyolcan-tízen a vasárnapi istentiszteletre - általában a környék hozzá tartozó faluiban 10 fő alatti a református hitüket gyakorlók száma. A cigányok nem járnak templomba, de keresztelni elhozzák a gyereket, és temetni is pappal temettetik a halottaikat. A karácsonyi istentiszteletre próbálta bevonni a gyerekeket, mert nagyon szeretnek szerepelni és ajándékot kapni, csinos ruhába öltözve együtt lenni, ünnepelni. De épp karácsonykor a gyerekek nem tudták a szöveget, mert a szülők már reggeltől bort adnak nekik, estére nem értenek már a szóból. 

Rendre elmeséli, milyen felújításokon van túl az egyház itt és a fíliákban. Noémi nem tudja még, miért kell felújítani az üres templomokat, az Úrra bízza a jövőt, és hogy ez mikor és hogy nyer értelmet - most ezeket a lehetőségeket adta meg az Úr, ezekkel kell élni. Lehet, hogy a cigányoké lesz a templom egyszer, lehet, hogy nem, nem lehet tudni.

Felsétálunk a szép tornácos házhoz, hozzájutunk a réteshez és más finomságokhoz.
Itt mesél az Anna bálról, amit ő szervezett Krasznokvajdán az iskolában, több, mint kétszázezer forint jött össze a résztvevők jótékonykodásából, csak a zenekar hibádzott, a bál reggel négyig tartott, senki nem ment haza hajnal előtt. Noémi láthatóan a társasági élet eseményeiből töltekezik, mesél a következő bálról, amit novemberre szervez, Katalinra.

Gagybátorban a legfontosabb esemény, amit szintén ő szervez, az Elszármazott találkozó. Mutatja a képeket a falon: 80-100 ember, Gagybátorból elszármazottak találkoznak itt évente egyszer. Idén augusztus 17-én volt a találkozó, szép számmal eljöttek. A Vadásztársaság szokott ilyenkor pörköltet főzni, idén ez elmaradt, máshogy kellett megoldani a vendéglátást. A WC is kevés ilyenkor, csak az ő egyetlen mosdóját tudják használni.

Ebédre visszasiettünk egy rövidebb úton, a temetőn keresztül. Kisebb lakodalmi ebéddel vártak minket Gagyvendégiben:

Közben Laci bácsi megfőzte nekünk a szilvalekvárt, szerencsére volt elég üveg mindenkinél. A lekvárok felcímkézésére nagy gondot fordítottunk: megbeszéltük, mit viszünk haza, kinek mit jelent ez az élmény.
Így egészen furcsa nevű lekvárok születtek:

MÉRTÉKLETESSÉG - ELŐHÍVÁS - FEL KELL LÉPNI - LEHETŐSÉGE - SMALL IS BEAUTIFUL - ADOTTSÁG

A megfontolás pedig így történt:
(valakinek van képe arról, ahogy mind együtt ülünk?)

Találkozunk legközelebb, október 4-én innen folytatjuk!